2013. augusztus 17., szombat

4.éjszaka -Búcsú

Katerina Polsen

-Katerina!! -Katerina ez nem vicces! -Kérlek kelj fel!-hallottam apám férfias mégis aggódó hangját. Nyögtem párat, mire eljutottam addig, hogy szemeimet kinyissam. Vakító fényeket láttam, s a fényben apám arcának körvonalait. -Emma, gyere gyorsan!-kiáltott. -Ébredezik! -Kat jól vagy?-simogatta meg az arcomat, érdes kezeivel. -Mi.. -Mi történt?-próbáltam meg felülni, kisebb-nagyobb sikerrel. -Hé, csak óvatosan!-szólalt meg anya a háttérből. -Mi történt?-kérdeztem ismét, majd a fejemhez kaptam. Éreztem, ahogy lüktet a fájdalom, minden egyes porcikámban. -Pár napja, amikor elmentél Jacksonhoz,-kezdett bele anya-hívtalak telefonon, többször is, de nem vetted fel. -Gondoltam, vagyis gondoltuk-javította ki saját magát-hogy biztos beszélgettek vagy ilyesmi, így nem zavartunk tovább. Persze, beszélgettünk.. Végül is csak egy sort ordibáltunk egymással! -Azonban  amikor estére se jöttél haza, aggódni kezdünk. Jé!  Olyat is tudtok?! Elindultunk megkeresni, de nem jártunk sikerrel, így kénytelenek voltunk visszatérni, ide.-mutatott körbe a házban. Most, hogy így mondja, dereng valami!-gondolkodtam. Elmentem Jacksonéktól és a parkba indultam. Eddig stimmel. Ott volt az a fura figura és innentől képszakadás.. -Majd úgy éjfél körül, egy idegen kopogtatott, veled az ölében.-fejezte be apu. Hogy?! Mi a pokol?!  -Mindennek már három napja. 

-hajtottam le a fejét anya. -Három napja?-kerekedtek ki a szemeim. -Igen, de most az a fontos, hogy jól vagy! -Tessék egy kis forró tea.. -Jót fog tenni meglásd. -nyújtotta át a bögrét anya, várva, hogy elvegyem. De nem vettem el. Nem tudtam arra figyelni. Kusza gondolataim, össze-vissza kavarogtak fejemben, lábam pedig remegett, mint a kocsonya. -Ki volt az az idegen aki hazahozott?-kérdeztem "drága" szüleimet, hátha okosabb leszek. -Nem tudjuk, az arcát nem lehetett látni. -Azt, mondod, hogy az ölében feküdtem, kopogott a földre, hogy "hé itt a lányotok, gondoltam hazahozom, mielőtt elüti egy kocsi vagy ilyesmi."
-Tulajdonképpen valahogy így történt.-bólintott apu. -Szemeim ismét kikerekedtek, arcom felvette az a bizonyos, "ezt most nem mondod komolyan?" ábrázatot. -Jaj Kat nem az volt az első dolgom, hogy megfigyeljem! -Örültem, hogy ismét láthatlak, épségben. Jah gondolom.. -De most, hogy mondod, azt hiszem mondott is valamit.-vakarta meg a fejét apa, hogy elősegítse ezzel a visszaemlékezést. -Mégis mit?
-sürgettem, magam sem tudom miért. -Azt, hogy idézem, "vigyázzak a lányunkra, fontos feladatot szánt neki a sors!" -Hűha, ez elég rémisztően hangzott.-húztam fel a szemöldökömet. -Igen.. -De kislányom, jól érzed magad? -Nem kellene elmennünk orvoshoz?-tört elő anyámból az anyai aggódás, amit én csak "hisztérikus" rohamnak szoktam nevezni. -Nem, erre semmi szükség, jól vagyok.-jelentettem ki. -Szóval három nap..
-Akkor ma indulunk?-motyogtam. -Nem.-érkezett az egyszerű válasz. -Majd csak holnap délután. 
-Pihenned kel egy kicsit!-simogatta meg a vállamat anya, mire én összerezdültem.azt hittem azt mondja, hogy mégsem kell elmennünk, de azok után amit műveltem Jacksonnal, nem sok értelme lett volna itt maradni. Amúgy is csak mardosott volna a bűntudat. -Ha nem bánjátok akkor én most lepihennék egy kicsit..
-Túl sok volt ez most nekem egyszerre.-ráztam a fejem, kapargatva a szoknyám szélét. -Rendben kicsim, menj csak!-szólalt fel apu, majd egy homlokpuszival biztosított a törődéséről. -Oké.-emelkedtem meg a besüppedt fotelról s néhány bizonytalan lépés után, már rendesen is tudtam menni. Mezítláb lépkedtem az emeleti padlószőnyegen, vonszoltam magam mint egy zombi. Karjaim ide-oda himbálóztak, szemem résnyire volt csak nyitva. Beléptem a szobám ajtaján, s egyből az ágyat vettem célba. Odacsusszantam és egy csillagok formálva dobtam le magam az ágyra. Nem érdekelt sem Jackson, sem az idegen, sem a szüleim. Csakis az, hogy végre rendesen kialudjam magam, amit furcsa de a három nap "kóma" alatt nem tettem meg.

                                               ***


Unottan pakolgattam, ruháimat a bőröndömbe, ami akkora volt majdnem mint a szekrényem.

Hajtogattam, dobáltam a szebbnél-szebb darabokat, amiket magammal tervezek vinni. Nem tudom, hogy kik lesznek ott, de legalább jó benyomást tehetek rájuk, kinézetemmel. Mint később kiderült, amikor hajlandó volt közölni, nem biztos, hogy örökre megyünk. Azt mondta egy "kastélyban" fogunk lakni, ami egyben a főnöke valamint a családja otthona is. Tehát a bútorok, egyéb használati tárgyak maradnak. Azt pontosan nem tudom, hogy Skócia melyik részére megyünk, de elképzelésem szerint egyik helyen sincs valami meleg. Sőt, nyáron a hőmérséklet meghaladja a tíz fokot! Nem semmi! Mindenesetre az összes farmeromat, pulóveremet,zárt csizmáimat, cipőimet bepakoltam. Már csak a "szépítkezési" szerek volták hátra, amikor kopogás zaja ütötte meg a fülemet. Eddig tartott a nyugalmam! -Bejöhetek?-hallottam egy férfi hangját, aki történetes az apám volt.  Ő is jött kimosni a fejemet!  Már jól kezdődik!..-Gyere csak.
-válaszoltam higgadtan, miközben a fürdőben pakolásztam. Nyílott az ajtó, apu erős, dinamikus lépéseit hallottam közeledni. -Merre vagy? -A fürdőben!-kiáltottam. Pam!Pam!-hallottam minden egyes lépését. Belépett a fürdőbe, nekitámaszkodva az ajtónak, karba tett kézzel. -Látom csomagolsz. -Jól látod!-fordultam felé. -Kat figyelj, nem akarok szentbeszédet tartani, de.. -Akkor ne tedd!-szakítottam félbe, letéve a törölközőket a kezemből, pontosan az ágy szélére. -Rendben. -Csak azt akartam mondani, hogy hét órán belül indulunk.. Este hétkor. -Egészítette ki a mondandóját, amikor látta, hogy a karórámra pillantok. -Még valami?-meredtem a szemeibe. -Semmi, addigra legyél lent a ház előtt!-mondta, majd amilyen "hirtelen" érkezett, úgyis távozott. Felsóhajtottam, nem tudom már hányadszorra, majd kezembe véve ismét a törölközőket elindultam a bőrönd felé. Végre! Ezzel is megvolnánk!  Rácsuktam a bőröndre a tetejét, majd becipzároztam. Kikészítettem magamnak egy kisebb táskát, amibe a "nagyon" személyes dolgokat teszem. Könyvek, hogy ne unatkozzak az utazás közben, néhány kiegészítő, nyakláncok, fülbevalók-nehogy összenyomódjanak- a telefonom, a fejhallgatójával és a töltőjével együtt. Ledobtam a szürkés-piros kis táskát az asztalra, ahogy egy pillanatra megtorpantam. Az asztal fölött kialakított tükör tele volt a Jacksonnal közös képeimmel, gondosan felhelyezve. Végignéztem az összeset, melyben megannyi emlék és érzés tört felszínre bennem. -Sajnálom.-suttogtam, majd egyesével leszedtem a képeket és összetéptem valamennyit. Az utolsó kép maradt csak a kezemben, ami akkor készült, amikor megismerkedtünk, az az a  tavaszi bálon. Csak úgy odajött hozzám, mintha régóta ismerősök lennénk és megcsókolt.  Később elmondta, hogy az akkori barátnője egy igazi vipera és, hogy sajnálja de csak így tudta örökre lerázni. Először nem lelkesedtem nagyon, hogy engem "talált" méltónak erre a feladatra, de aztán megbékéltem a gondolattal. Elkezdünk beszélgetni, később találkozni és minden ment a maga útján. Fájdalommal gondoltam vissza minden együtt töltött  percre. Számhoz emeltem a képet, és adtam rá egy amolyan "Viszlát csókot", majd a kukába dobtam a  többi mellé.
Megpróbáltam könnyek nélkül, tenni mindezt, de nem ment.. -Szeretlek Jackson Grey!-suttogtam, majd lefeküdtem az ágyamra, hogy had nézhessek ki a fejemből.. Végig gondoltam mindent. Azt, hogy ide születtem, ebbe a nyirkos Angliai kisvárosba, hogy itt tanultam meg járni, beszélni, szeretni.. Hogy mindennap boldogan sétáltam végig a néha kietlen utcákon, mit sem sejtve arról, hogy egyszer itt kell hagynom mindezt. Mindent, ami valaha is fontos volt számomra..

                                               ***


Teltek a percek, s az órák, a kintről beszűrődő kocsi dudálás jelezte, hogy nincs mese, indulni kell. Felkeltem az ágyról s úgy döntöttem még egyszer, talán nem utoljára végigjárom az egész házat. Még jó, hogy apu levitte a cuccaimat, különben most még ezzel is küszködhetnék! Végigpillantottam a félig üres szobámon s tovább is indultam. Sétáltam tovább a folyóson, majd letértem az alsó szintre. Következett a ebédlő a konyha, majd a nappali, ahol kiskoromban mindig összegyűltünk, meséket mesélve, vagy éppen játszani valamit. De szép idők voltak! Kellett nekem felnőni! A kurva életbe! A duda szó egyre hangosabbá, zavaróbbá vált így én hamar az ajtó felé indultam. Kiléptem, becsuktam magam mögött az ajtót, majd ráfordítottam és kihúztam belőle a kulcsot. Előre nézve, kecsesen lelépkedtem a lépcsőn, majd a kocsihoz sétáltam és beültem. Bekötöttem a biztonsági övemet, majd az engem figyelő szüleimre pillantottam. -Mi az?-kérdeztem. -Jó lesz ott nekünk, kicsim!-nyúlt hátra anya, hogy megsimogassa a combomat. Jah.. Eltudom képzelni mennyire!..

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Köszönöm, köszönöm és köszönöm, hogy miattam mégis ma tetted fel az újat! :D
    Hát mint ne mondjak nagyon fejlődsz az írás terén és egyre jobb fejezeteket írsz! igen ezt most vedd bóknak nem sűrűn fogod hallani :D
    kicsit sajnálom Kathet és bele gondolva nekem is majdnem megszakadt a szívem mikor összetépte a képeket :'( viszont a szakítást nem sajnálom Jackson sosem jött be se pasiként se emberileg.... viszont nagyon szépen leírtad a házat Kath érzéseivel együtt, ami nagyon bejött ^^
    míg távol leszek nem raknád fel gyorsan az 5. és 6. fejezetet is? és mire vissza jövök olvashatom a 7.et is *-* xD gondolom nem, ahogy ismerlek xD
    na mindegy! azért siess a következővel mindenképpen!

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, köszönöm és még 1x köszönöm! Xd uhh *-* megszep, hogy boknak veszem! Xd örülök, hogy tetszett
      és, hogy ugy gondold h jobban irok :-) àtgondolom az ajánlatot ;)
      Xoxo

      Törlés
  2. Meglepi :D <3 http://nemvalakiblogja2.blogspot.hu/2013/08/2-dijam-d.html

    UI: Imádom a blogod!! :D <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a dijat, ki is teszem, az új fejezettel együtt! ;) Remélem aktiv kommentelővé válsz majd ês igy tudom hozni az újakat! :)
      Xoxo

      Törlés